HÁROM MAGYAR BAJNOKI CÍM DIÁK C ORSZÁGOS BAJNOKSÁGRÓL

2017.11.12 11:41

Az előző évhez hasonlóan ebben az évben is Százhalombatta adott otthont 2017. november 11-én a diák "C" korcsoport részére kiírt Országos Bajnokságnak.

Négy versenyzőt neveztünk a korcsoport legrangosabb hazai versenyére.

A lányok között 36 kg-ban Halmai Abigél kezdte a kűzdelmeket, két ellenfelét legyőzve jutott a döntőbe, ahol ellenfele leléptetése után megszerezte a Magyar bajnoki címet.

A fiúk között szintén a 36 kilós Kiss Szabolcs állt leghamarabb tatamira. Három magabiztos győzelem után Ő is az aranyéremért kűzdhetett. A döntőben sem vesztett magabiztosságából, itt is győzelemmel jöhetett le a tatamiról, így Ő is Magyar Bajnok lett.

A 27 kilós mezőnyben Murányi Ádám sem maradt el az előtte kűzdő csapattársai mögött. Két győzelemmel Ő is a súlycsoport döntőjének a részese lett. A döntőben sem hibázott, megszerezte saját első, a Budaörsiek harmadik aranyérmét a 2017. évi diák C korcsoportos Magyar Bajnokságán.

Az 55 kg-ban László Botond első mérkőzésén wazari előnyt szerzett, majd ellenfele kiegyenlített. A Golden Score-ban ellenfele tűnt aktívabbnak így a bírói döntés neki kedvezett. A vigaszágon javítani tudott, de sajnos a bronzéremért folytatott kűzdelemben alul maradt ellenfelével szemben. László Boti az ötödik helyen végzett.

Legifjabb Magyar Bajnokaink!

Halmai Abigél, Murányi Ádám, Kiss Szabolcs

A három aranyéremmel és az ötödik helyezéssel a Budaörsi SC az összesített éremtáblázat élén végzett! Gartulálok srácok!

ks