EZÜST ÉS BRONZÉREM A 2019. ÉVI MAGYAR BAJNOKSÁGRÓL

2019.04.22 12:31

Április 20-án Kecskeméten a Mercedes-Benz Sport Akadémia volt a helyszíne a 2019. évi Felnőtt I. osztályú Országos Bajnokságnak. Szakosztályunkat 5 versenyzővel képviseltettük. A lányoknál Siroki Ibolya (57 kg) és Polyák Krisztina (63 kg), míg a fiúknál Murányi Tamás (73 kg), Kovács Bence (81 kg) és Ohát Zalán (100 kg). Siroki Ibolya első mérkőzését magabiztosan hozta. A második fordulóban intésekkel maradt alul ellenfelével szemben, ezzel a vigaszágra kényszerült, a bronzéremért küzdhetett. A bronzmeccsen nem hibázott, a harmadik helyen végzett. Polyák Krisztina az első fordulóban vereséget szenvedett, a vigaszágon azonban javítani tudott, így Ő is mérkőzhetett a bronzéremért. Sajnos azonban ezen a mérkőzésen is vesztesként hagyta el a tatamit, az ötödik helyen végzett. Ohát Zalán első mérközésén hatalmas ippont dobott ellenfelén. A második fordulóban szintén győztesként jött le a szőnyegről, ezzel a döntő részese lehetett. A döntőben egy pillanatnyi kihagyás elég volt ahhoz, hogy ellenfele "összeszedje" Őt és ippon értékű dobást hajtson végre rajta. Zalán a második helyen végzett, ezüstérmes lett.

Gratulálok versenyzőinknek!

ks