DIÁKOLIMPIA Diák A, B és C valamint az Ifjúsági korcsoportok részére

2017.05.31 07:22

2017. május 27-28-án Zalaegesrszegen rendezték meg a diák és ifi korcsoportok Országos Diákolimpiáját. Az első versenynapon a diák "A" és a diák "B" korcsoport küzdelmeire került sor. A Budaörsi színeket ezen a napon négy versenyző képviselte. 

Diák B korcsoportban a lányok között a nehézsúlyban Ódor Veronika két győzelem egy vereséggel bronzérmet szerzett. Erdődi Kristóf 35 kilóban két győztes meccsel kezdett. A négy közé jutásért sajnos vereséget szenvedett, de a vigaszágon javítani tudott, újabb két mérkőzést nyerve a brozéremért verekedhetett.

Sajnos ez a kűzdelem az ellenfele győzelmével fejeződött be, így Kristóf az ötödik helyen végzett. Az 55 kg-ban Molnár Somogyvári Bence ezúttal helyezetlenül zárta a versenyt. 

A diák "A" korcsoportban Kiss Levente az előzetes nevezéstől eltérve, egy súlycsoporttal feljebb, a 41 kg-os fiúk között állhatott tatamira. Négy győzelemmel a súlycsoport győztese, Diákolimpiai bajnok lett.

Vasárnap reggel diák "C"-s és ifi versenyzőink érkeztek a zalai városba. A legifjabb versenyzőink öten mérlegeltek be. 

A lányok 36 kilós mezőnyében Halmai Abigél első mérközéséről vesztesként jött le a tatamiról, azonban a vigaszágon javítani tudott, egészen a bronzéremig verekedte magát. A fiúk között a legkisebb súlycsoportban a 27 kg-ban Murányi Ádám magabiztosan versenyezve aranyérmet szerzett. A 33 kilósok között Csató Dénes és Kiss Szabolcs is tatamira állt. Dini két vesztes és egy győztes mérközéssel ezúttal helyezetlen maradt. Kiss Szabi egészen a döntőig menetelt, ahol sajnos alul maradt ellenfelével szemben, ezüstérmes lett.

Az 50 kilós fiúk között László Botond bronzérmet szerzett.

A délutáni programban Beringer Dominik egy súlycsoporttal feljebb a 60 kilósok között bronzérmes lett Murányi Tamás szintén súlycsoportot váltva, a  73 kg-ban ötödik helyezett lett.

Az iskolák közötti versenyben a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola kis csapata végzett az első helyen négy Budaörsi és egy Diósdi versenyző szereplésének köszönhetően.