MURÁNYI TAMÁS SERDÜLŐ MAGYAR BAJNOKI EZÜSTÉRMES

2015.11.21 22:44

2015. november 21-én a Bajai Judo Club rendezte meg a serdülők részére kiírt Országos Bajnokságot. A nagy érdeklődésről előre árulkodott már az elektronikus nevezési lista, amely több mint 270 főt regisztrált ! A Budaörsi SC három versenyzővel érkezett a viadalra. Beringer Dominik (50 kg), Bleier Áron (55 kg) és Murányi Tamás (60 kg). / Közülük ketten, Beringer és Murányi a két héttel ezelőtti ifi "B" OB-n bronzéremmel zárták a versenyt/

Beringer Dominik és Bleier áron az első mérkőzésen vereséget szenvedtek, ezzel kiestek, nem folytathatták a versenyt.

Murányi Tamás első mérkőzését az Egriek versenyzőjével, Gotyár Olivérrel vívta. Tomi kiemelkedő formát mutatva fölényesen nyerte ezt a meccset, ezzel már a legjobb nyolc között tudhattuk őt.
A négy közé jutásért a Samurai-os Halka Márk volt az ellenfél. Ez a meccs szintén a "mi Tomink" győzelmével ért véget, Tomi harcba szállhatott a döntőbejutásért ! 

Ellenfele a Szatymazi Sándor Péter volt.

A mérkőzés ismét a Budaörsi judokáé lett.  Murányi Tomi részese lehet a 2015. évi serdülő Magyar Bajnokság döntőjének ! A döntőben - csakúgy mint a májusi Budapest Kupa döntőjében - a Ceglédi Ócsai Sándor volt az ellenfél és a végeredmény is hasonlóképpen a Ceglédi judokáé lett. 

Murányi Tamás, 2015. évi eredményeit megkoronázva Magyar Bajnoki ezüstérmet szerzett !

 

Szép volt Tomi ! Büszkék vagyunk rád !