Felnőtt Európa Kupa, 2014. május 10-11. - LONDON

2014.05.11 10:13

2014. május 10-11-én Londonban Felnőtt Európa Kupán vettünk részt. A 60 kg-ban 21 versenyző mérlegelt be, köztük a Budaörsi SC színeiben Burján László. A három hét múlva kezdődő kvalifikációs verseny-sorozat előtt szükségesnek éreztük egy felkészítő versenyen való indulàst, mivel Bubu két hónapja állt utoljára tatamin, verseny körülmények között.

A sorsolás egy holland judossal hozta össze az első körben. Ez a meccs a 16 közé történő bemérkőzés volt. Az ifjú holland nem sokáig tudott ellenállni a sokkal rutinosabb Bubu támadásainak, alig egy perc után egy földharc helyzetben lekopogni kényszerült Bubu sangaku-ját. Bubu a 16 közé került.

Néhány küzdelemnyi pihenő után a nyolc közé jutásért egy olasz judossal kellett megmérkőzni, az előző meccshez hasonlóan ismét sangakuval nyert Bubu, azzal a kis különbséggel, hogy az olasz az egy percet sem húzta ki.

A négy közé jutásért vívott meccs volt talán ennek az Európa Kupának az egyik legrövidebb küzdelme. Bubu első megfogásból egy sumi gaeshi-t dobott, melyre a vezetőbíró ippont adott. Szerencsére Bubu rutinosan nem állt meg, hanem folytatta a földharc technikával az akciót. Jól tette, mivel a videobírók wazari-ra módosíttatták. Bubu ezt a meccset 17 másodperc alatt nyerte.... szintén sangakuval ! Ezzel a győzelemmel már a legjobb négy között volt Bubu !

A döntőbejutásért szintén egy olasz versenyzővel kellett megmérkőzni. Az öt perc alatt egy-egy intés születtett csak, így Golden Score-ral folytatódott a mérkőzés.

Az egész meccset uraló Bubu a GS-ban is támadóbb judot mutatott, az olaszt passzivitásért megintette a vezetőbíró, így Bubu került be a döntőbe.

 

A döntő mérkőzésen megkaptuk a súlycsoport harmadik olasz versenyzőjét. Kiegyenlített küzdelemben Bubut intette többször a vezetőbíró majd a negyedik intéssel le is léptette.

Bubu ezüstérmet szerzett a Londoni EUrópa Kupán !