Két bronzérem a Junior Magyar Bajnokságról

2021.05.30 17:57

2021. május 29-én az ország egyik legnívósabb létesítménye a Győri Olimpiai Sportpark adott otthont a 2021. évi Junior korosztály részére kiírt Országos Bajnokságnak. Szakosztályunk képviseletében négy ifjúsági versenyzőt neveztünk.

A fiúk népes 60 kg-os mezőnyében BERTALAN Balázs első éves ifiként junior ellenféllel kezdett. Balázs mindent megtett a szoros mérkőzésért, azonban elég volt egy hiba, melyet rutinos ellenfele ki is használt. Balázs a vigaszágon sem kapott lehetőséget, így ezúttal eredménytelenül zárta a versenyt.A lányok +78 kg-os súlycsoportjában a szintén első éves ifi, ÓDOR Veronika kissé megilletődve az idősebb korosztályban való versenyzéstől, hasonlóképpen vereséggel kezdett, azonban Ő a vigaszágon folytathatta. A visszamérkőzésen szintén vereséget szenvedve a hetedik helyen végzett. 

A 63 kilós súlycsoportban FERENCZ Virág és VASS Eszter állt tatamira színeinkben. 

Eszti a bemérkőzést akadály nélkül vette, majd a négy közé jutásért a súlycsoport "favoritjával" kűzdhetett. A papírforma beigazolódott, Eszti a vigaszágra kényszerült. A vigaszágon nem hibázott, bronzérmet szerzett!

Virág a korábbi eredmények alapján kiemeltként kezdett, neki nem kellett a nyolc közé bemérkőzni. A négy közé kerülésért vereséget szenvedett rutinosabb ellenfelétől. A vigaszágon két mérkőzést nyerve a bronzéremért kűzdhetett. (Szerencsére ezúttal nem egymás ellen kellett verekedniük a lányoknak) A bronzéremért az egyik legnagyobb riválisával kellett összecsapnia. Virág magabiztosan verte ellenfelét, ezzel megszerezve a második budaörsi bronzérmet ebben a súlycsoportban!

Szívből gratulálunk lányok! Szép munka volt!

ks