Junior Magyar Bajnokság - Piliscsaba 2014.

2014.08.23 18:46

Piliscsabán rendezték a 2014. évi, a juniorok számára kiírt Magyar Bajnokságot. A BSC színeiben három versenyző állt tatamira. A lányok között a legalacsonyabb súlycsoportban a 44 kg-ban Beringer Fatime két győztes és egy vesztes mérkőzés után az eredményhirdetéskor bronzérmet vehetett át. Az év elején még 70 kg-ban szereplő Siroki Ibolya, megjárva a 63 kg-os súlycsoportot is (2014. évi Junior diákolimpia aranyérem) ezen a versenyen 57 kg-ban is próbára tette magát. Fatihoz hasonlóan két nyert és egy vesztett mérkőzés után szintén bronzérmes lett.

A fiuk 73 kg-os súlycsoportjában az ifjúsági korú Sárhegyi Gábor képviselte klubunkat. Gabi két mérkőzést nyerve (Tóth Ferenc - RHDSE és Végvári Martin - Mogyi BJC) jutott a nyolc közé. A négy közé jutásért sajnos Kányási Rolandtól kikapott és a vigaszágon sem sikerült javítani.

Siroki Ibolya (57 kg) és Beringer Fatime (44 kg) a Junior OB bronzérmesei