DIÁK B és DIÁK A MAGYAR BAJNOKSÁG - Debrecen

2017.10.01 08:30

2017. szeptember 30-án a Debreceni Sportcsarnok adott helyszínt a diák B és A korosztályok Országos Bajnokságának.

Előbbiben a tizenegy évesek között két budaörsi judoka lépett tatamira. Gyimóthy Hunor az 50 kilós fiúk között jó kezdést követően alul maradt ellenfelével szemben és sajnos visszamérkőzésre sem volt lehetősége. ódor Veronika a nehézsúlyú lányok között első mérkőzését ipponnal nyerte. A másodikban vereséget szenvedett és a vigaszágon sem tudott javítani, ezzel a hetedik helyen végzett.

A diák "A" korosztályban Kiss Levente a 41 kilós fiúk között kiemeltként kezdte a versenyt. A második körben lépett először tatamira, ellenfele a tatai Kádár Adrián volt. Levi magabiztosan hozta ezt a fordulót. 

A döntőbejutásért a Nippon judokája Bíró Benedek állt szemben vele. Levi ezt a meccset is nyerte, ezzel az aranyéremért kűzdhetett.

A döntő másik résztvevője a Tori JC versenyzője Jenei Bence volt akivel Levi korábban sok csatát vívott már.

Levi a döntőben sem vesztett magabiztosságából, wazari értékű dobással és egy leszorítással megszerezte a Magyar Bajnoki címet!

 

Gratulálunk Levi a második Magyar Bajnoki címedhez!