BUDAPEST KUPA 2016

2016.05.01 19:36

2016. április 30-án és május 1-én az UTE jégcsarnokában került megrendezésre az idei Budapest Kupa, nemzetközi utánpótlás verseny. A BSC judo szakosztályát a két nap alatt 13 versenyző képviselte. Az első versenynapon délelőtt az ifjúságiak léptek tatamira, köztük Budaörsről Beringer Fatime, Beringer Dominik, Bleier Áron, Murányi Tamás, Hullé Bence, Seszták Maxim.

A lányok 48 kilós súlycsoportjában Beringer Fatime két lengyel ellenfél legyőzésével került a legjobb négy közé. A döntőbejutásért az UTE versenyzőjével kellet megkűzdenie.
A döntőben Ceglédi ellenfelén aratott győzelmet két yuko előnnyel. Ezzel Fati ismét a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

A fiúk 60 kg-os súlycsoportjában Murányi Tamás első mérkőzésén vereséget szenvedett, de a vigaszágon javítani tudott, három mérkőzést nyert. Sajnos a vigaszágon nem sikerült végigmenetelnie, a hetedik helyen végzett.

55 kg-ban Bleier Áron két győzelemmel kezdett, majd egy vereséggel a vigaszágra kényszerült. Sajnos itt nem sikerült javítania.

Beringer Dominik, Hullé Bence és Seszták Maxim ezen a versenyen helyezetlenül végeztek. 

Délután az U13 korcsoportban Demjén Dániel, Kiss Levente, Hranecz Balázs és Miszti Balázs állhatott tatamira. Valamennyi versenyzőnk győzelemmel kezdett, de közülük csak a 35 kilós Kiss Leventének sikerült a 38 fős mezőnyben egészen a döntőig menetelni. A döntőben a Golden Score-ban ellenfelét hirdették ki győztesnek. Levi ezüstérmes lett.

A második versenynapon az U11 korcsoportban három leendő kis versenyzőnk tehette próbára magát. Murányi Ádám a 24 kilósok között két győzelem után egy vereséggel a vigaszágon folytathatta a versenyt. Itt két mérkőzést megnyerve megszerezte a súlycsoport egyik bronzérmét.

Kiss Szabolcs szintén két győzelemmel kezdett, majd két vereség után helyezetlenül zárta a versenyt. Csató Dénes az első győzelem után vereséggel folytatta. Sajnos nem kerülhetett a vigaszágra, így ő is helyezetlen maradt.

A két nap mérlege egy arany és egy-egy ezüst illetve bronzérem.

Gratulálunk versenyzőinknek !